Kezdem azzal, hogy mi nem nézünk TV-t. Éppen ezért, nem hallom a rémtörténeteket, a napi problémákat, a sztárok szakításait, a celebek rossza napjairól sem tudunk semmit, ha előveszek egy sztori magazint, felőlem lehet 2 évvel korábbi is, nekem az sem mond semmit.

Ezért mikor Rómába készültünk, előző este szólt a férjem, hogy Olaszországot lezárják, Rómáról is szó esett, most olvasta a neten. Gyorsan utána jártam azért a dolgoknak, és megbizonyosodtam arról, hogy mi nyugodtan utazhatunk. 20 fős csoportot kísértünk, így komolyan kellett vennem a dolgokat.

2 napot töltöttünk Rómában a napokban. Rengeteg turista, hömpölygő tömeg mindenhol, a Vatikán előtt kígyózó sorok, látszólag nem is hallottak az emberek a korona vírus olaszországi megjelenéséről. Aki mellének keveredett maszkban és megszólaltak, magyarok voltak. A magyarok és a kínaiak hordtak maszkot, a többiek nem lettek felszólítva, se kirekesztve. Sehol hőkamera, sehol ellenőrzés. Én nem bírom a repülőn a légkondit, mindig el kezd folyni az orrom, na most is ez történt. Hazafelé, szó szerint kaptam a szúrós tekinteteket a gépen és a hírek hallatán be voltam pánikolva, hogy mi lesz ha leszállunk, karanténba fognak vinni. Egy szem ellenőrzést, se hőkamerát, se biztonsági személyzetet nem láttunk. A magyarok többsége maszkban ült a gépen, ezért én is felvettem.

Azóta már több hívásom volt, hogy mi van ha elkaptuk a vírust. Megint van egy pánikkeltési felület, hajrá, biztosan megvan a miértje, majd szép lassan rájövünk! Ez olyan mint, mikor Balin voltam és a TV-ben leadták, hogy kitört a vulkán, lezárták a repteret. Mi ott álltunk a vulkánt nézve és mentünk az utasokért a reptérre, akik épp leszálltak.

Nem tudom, hogy mindenkihez eljutott-e az info, hogy a karantén, a fertőző osztályt jelenti! Megeshet, hogy komoly fertőzött beteggel zárnak össze, amikor neked csak egy sima náthád van.

Végül mégis komolyan megbetegszel és végül a hírekben majd megjelenik, hogy korona vírusod volt!